Szalárdi Magyar Baptista Gyülekezet Honlapja

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Vezetöség

A vezetőség

 
 

A szalárdi gyülekezetben jónak látták a testvérek, hogy a szolgálattevők közül kiválasszanak hat személyt, akik a lelkipásztorral egyetemben vezetik a közösséget – más néven elöljáróknak is hívjuk őket. A gyülekezet négy évente szokott új vezetőséget választani, legutoljára 2011-ben került erre sor.
Elsősorban ők beszélik meg a közösség célkitűzéseit, problémáit, majd javaslatokat hoznak a gyülekezet elé. Mindemellett igyekeznek példamutató életet élni a testvérek és Szalárd község előtt.

A képen látható vezetőség névsora balról jobbra a következő:
Elek András,

Hofman András – jegyző,
Elek Béla – gyülekezetvezető,
Nagy István, egykori lelkipásztorunk,
Gergely Mihály – pénztáros,
Elek János,
Mierluț József
.
Jelenleg gyülekezetünk pásztora
Kovács Gyula – ügykezelő lelkipásztor.


Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket, és munkájukért nagyon becsüljétek őket." 1Thesszalonika 5:12-13a

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz